www.biotunder.info

"Egy nő még akkor is emlékszik az első csókra, amikor egy férfi már az utolsót is elfelejtette." George Bernard Shaw

2017. július 10., hétfő

Nyár, fesztiválok, súlyos herpeszek és egyéb nyavalyák

Gyakran kapom azt a visszajelzést, főleg fiatalok részéről, hogy én mindig csak ijesztgetek?
Aham. Igen. Vállalom, hogy én vagyok az ijesztgetős néni, de az alapanyagot mindig a vendégeim szolgáltatják ehhez.
Például tavaly nyár végén több szülő is azzal hozta el hozzám a tizenéves csemetéjét, hogy valami "nem stimmel odalent". Nos, mindegyik fiatal részt vett egy vagy több nyári fesztiválon, és igen, valóban valami "nem stimmelt odalent". Változatos tünetekkel érkeztek, a folyásoktól, húgyúti és nőgyógyászati gyulladásoktól kezdve a bőrön megjelenő szemölcsök garmadája, nemi herpesz, HPV gyanú is volt.
Kikérdeztem a fiatalokat, hogyan is zajlik egy ilyen fesztiválozás.
Nos, a válaszok számomra elképesztőek voltak. Ne gondolja bárki, hogy bármilyen skrupulusaim lennének, de ha túl nagy a kockázat egy helyen, akkor egészen egyszerűen nem lenne szabad oda engedni a gyermekeinket. Mondjuk felnőttek is mennek ezekre a helyekre szép számmal, de ők legalább saját magukért felelősek.
Milyen körülmények között vannak a fiatalok a fesztiválokon az én meglátásom szerint?
1. Ne áltassa magát senki, a drogok nagyüzemben fogynak ezeken a helyeken. És az alkohol is.
2. Egy wc és zuhanyozó jut kb. 200 főre. Jó esetben.
3. Gyakran előfordul, hogy semmire, SEMMIRE nem emlékeznek a srácok egy-egy jól beállt éjszaka után.
4. Azzal se áltassa magát senki, hogy a lánya majd tud vigyázni magára. Egy fesztivál alatt akár minden éjszaka másik fiú is megfordulhat az ágyában.
5. Az óvszer használata nem általános, a szexuális kockázatvállalás nagyon magas ezeken az eseményeken!
6. A fiúk sem tudnak vigyázni magukra, viszik a lehetséges fertőzéseket lányról lányra, és ők is érintettek lehetnek. Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni - bár sosem szabad elfelejteni! -, de egy gombás fertőzés is komoly gondokat, egy lánynál akár meddőséget is okozhat.
7. A fiatalok nem tudnak kinek beszélni ezekről a gondokról, szégyellik, ami történt, és nincs, aki higgadtan és segítőkészen meghallgassa őket. A nemibeteg gondozóba menni nagyon gáz számukra, a nőgyógyász is igen kínos, ezért gyakran hallgatnak és csöndben szenvednek.
8. Minél több idő telik el a fertőzés után, annál nagyobb károkat okozhat még egy viszonylag ártalmatlan nyavalya is.

Mi a tanulság?
Jómagam szülőként ezt nagyon következetesen képviseltem, én nem engedtem el a gyerekeimet ilyen helyekre. Némi reklamálás volt, de nem nagy. Mivel Waldorf-iskolába jártak a gyerekeim, ezért az ott kapott pedagógiai támogatás jól működött a szülői tiltással együtt. (Igen, ez most egy fricska azoknak, akik cinkelik a Waldorf-iskolákat. Bár a mostani iskolai állapotok között egyre többen értik meg az állami oktatástól való eltávolodás jelentőségét.)
Szóval elképzelni nem tudom, hogy egy 15-16 éves lányt hogyan lehet elengedni mondjuk egy egyhetes fesztiválra, de ez legyen akkor a szülő gondja (nameg a gyereké, aki megissza esetleg a levét).
Ha mégis megtörténik, akkor az alábbiakat vésném jól a gyermekem fejébe:
- Mindig, MINDIG használjon óvszert, és legyen is nála óvszer, elegendő mennyiségen. Ha fiú, ha lány.
- Mindig, MINDIG legyen nála esemény utáni tabletta is. Ha fiú, ha lány.
- Ha bármi baj van, azonnal segítségért kell fordulni. Utána meg lehet majd beszélni, ki volt a hülye, de az azonnali segítség szó szerint életet menthet. Hol lehet segítséget kérni? Nőgyógyászati ambulancia, sürgősségi fogamzásgátlás ambulancia, nemibeteg-gondozó intézet vagy maszek orvos, szexuálterapeuta. Igen hasznos, ha ezeknek a helyeknek és szakembereknek a telefonszáma, elérhetősége már kéznél van, és nem akkor kell nyomozni, amikor már kapkodás van.
- Mindig legyen jelen egy barátnő vagy barát, aki lehetőleg józanabb és higgadtabb, mint ő, és tudnak egymásra vigyázni.
- NE használja a közösségi wc-ket és zuhanyozókat biztonsági intézkedések nélkül.
Ezek:
- A wc-k ülőkéjére ne üljön rá, ha muszáj, akkor erre alkalmas műanyag borítást vigyen magával (egyes drogériákban lehet kapni wc-ülőke nylon borítót). Ha nincs ilyen, akkor jó a szemetes zsák is (persze tisztán), csak legyen valami, ami elhatárolja a bőrt az ülőkétől.
- Ügyeljen a visszacsapódásra! A wc-k tartalma a széklettől visszacsaphat - el lehet gondolni a többit.
- A wc használata után fertőtlenítő kendővel törölje meg a bőrét azokon a felületeken, amelyek érintettek lehetnek. A húgyutak környékén ne használjon fertőtlenítő kendőt, mert az irritálhatja.
- Legyen nála intim törlőkendő, az megfelelő a tisztálkodásra.
- Használja a saját wc papírját.
- Legyen nála aromaterápiás olaj, pl. az ún. S.O.S. illóolaj-keverék, amely nálam és a Biovitalitás Bioboltban megvásárolható, vagy teafa, levendula illóolajok közül valamelyik (organikus legyen). Ezeket az olajokat használhatja fertőtlenítésre, lemosásra, de csakis növényi olajban hígítva! Vízzel hígítva tilos, mert akár égési sérüléseket is okozhat. A legjobb, ha személyes tanácsadást kérnek nálam vagy más, képzett aromaterápiás szakembernél. Segítünk összeállítani egy védelmi csomagot is.
- Mindig, MINDIG mosson alaposan kezet. Jó, ha ilyenkor van egy teafa illóolajjal feltuningolt folyékony kézmosó vagy tusfürdő kéznél, kis flakonban, ami egy női táskában is elfér.
A női intim neszesszert nagyon ajánlom, és segítek szívesen összeállítani. A Biovitalitásban már mindent megkaphattok ehhez.

Remélem, elvettem a kedvét mindenkinek a fölösleges kockázat-vállalástól, de remélem, nem vettem el a kedvét az ésszel megélt, jó szórakozástól.

Vigyázzatok magatokra, a nyár nagy kerítő!

Bíró Tünde
Tanár, szexuálterapeuta
Természetes gyógymódok tanácsadó
www.biotunder.info

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.